„Tisztelet László Gyula emlékének”

A magyar fanyergek 1000 évet átfogó kiállításának célja, hogy emléket állítson egy olyan elfeledett mesterségnek és egy olyan tárgynak, amely a lóval együtt szorosan összekapcsolódott a magyarság történelmével, sorsával s amely a középkorban a fegyverek közé soroltatott. Nagyon sok példányuk a főúri kincstáraknak és fegyvertáraknak köszönheti a fennmaradását. Amint gróf Karaczay Fedor huszár ezredes 1832-es tanulmányában írja: "Az első ilyen nemű találmány, amely a ló lovaglásra való használata és az azon való megfelelő ülés céljait szolgálja."

Továbbá szeretnék emléket állítani mindazoknak, kik a magyar nyerget valaha is kutatásra, közlésre érdemesnek tartották, illetve tartják, akár a néprajzkutató, akár a történész szemével vizsgálva. Továbbá legyen ez emléke a kivesző magyar lófajtáknak, amely lovakat a magyar ember díszes szerszámokkal cicomázott.

Rengeteg embert és műveiket, valamint embereket műveik nélkül kellene megemlítenem, akik forrásként szolgáltak munkám során. Ezt nem teszem, nem szívesen hagynék ki senkit. Mégis szerepeljen itt kettő név, akiknek a munkáira mindvégig támaszkodtam. Következtetéseik és megállapításaik adták számomra a vezérfonalat. Ha lenéznek a Csillagútról, ahová minden igaz magyar lelke kerül elképzelésem szerint, talán most elégedetten hunyorítanak egymásra.

Ezen emberek: László Gyula történész, Pettkó-Szandtner Tibor lótenyésztési felügyelő.